“
Sziréna közeledik a Nagykörúton az Oktogonhoz. Rendőrautó vezet fel két fekete, kék villogóval felszerelt Mercedest, a sor végén pedig újabb rendőrautó. Ki tudja, ki kucorog a sötétített ablakok mögött.
A konvoj az Oktogonhoz ér. Piros a lámpa. Mindkét sorban autók. A rendőrautó üvölteti a szirénát, de senki meg se mozdul. Csakhamar csatlakozik a másik is, és a fekete autók sofőrjei is nyomni kezdik a dudát. Hiába. Az Oktogon beállt, mint a beton.
A lámpa zöldre vált, néhány autó átaraszol, de hamar újra piros lesz, és minden áll tovább. A rendőrautók és a fontos elvtársak autói is. Hiába lármáznak, hiába dudálnak és villognak. A következő zöldnél ismét előrébb araszolhatnak egy autóhossznyit, és megint meg kell állniuk.
Nézik az emberek, nevetik a sünöket, ahogy vörös fejjel nyomják a berregőt.
Hirtelen újabb sziréna hangja vegyül a kórusba. Ez most másmilyen. Egy mentőautó közeledik. A kereszteződéshez ér, ő is elakad… ám az autósok hirtelen szétválnak, arrébb hajtanak, ki a járdára, ki a villamossínre hajt fel, és elengedik a mentőt.
Indulna ám a fontos elvtárs konvoja is a hirtelen nyílt résen, de hiába. Amint a mentő elhaladt, az autók ismét visszaállnak a helyükre, és a fekete Mercedesek megint hoppon maradnak. Kénytelenek kivárni a sorukat, hogy végül elfordulhassanak az Andrássy útra. Az ő szirénájukra füle botját sem mozdítja senki.
